A Megasztár győztese, Molnár Ferenc Caramel soha nem gondolta, hogy nyerhet, mert tudja, hogy az a zene, amit ő csinál, nem a tömegkultúra része. Mégis erre teszi fel az életét.

- Egyszer azt mondta, ha megnyeri a versenyt, nagy baj lesz.

- Az eredeti terv az volt, hogy a győztes olyan lemezt készít, amelyen azok a nóták szerepelnek, amelyeket a Megasztár adásaiban előadott. Ehhez egyáltalán nem volt és nincs is kedvem. Az a zene, amit hétről hétre énekelnem kellett, nem igazán az enyém. De az volt a dolgom, hogy megoldjam a feladatokat. Igyekeztem is megfogadni a zsűri tanácsait, hogy énekeljek hangosabban, nyíljak meg jobban. Megpróbáltam, és majdnem belehaltam. Az R&B-t, a soult, a funkyt szeretem, ez az a zenei világ, ami átszellemít, ami elemel a valóságtól. Már gyerekkoromban is feketezenét hallgattam, a rapper MC Hammertől jutottam el Stevie Wonderig, most pedig a letisztult, dzsesszharmóniákra épülő R&B a szívem csücske, az a muzsika, amit például manapság két amerikai zenész, Donnie és Dwele is képvisel. Hozzájuk hasonló zenében gondolkodom én is, olyan dalokban, amelyekben meglepő, váratlan zenei elemek vannak. Persze tisztában vagyok azzal, hogy ez a fajta muzsika nem a mainstream, nem a tömegkultúra része, sokan nem is értik, hiszen ennek a zenei világnak Magyarországon, de talán mondhatom azt, hogy Európában sincs igazán kultú-rája. Ezért nem gondoltam egy pil- lanatra sem, hogy megnyerhetem a versenyt.

- Hogyan tovább? Annyit tudni, készülő lemezébe nem enged senkinek beleszólást.

- Nem hullott az ölembe a szerencse, sokat küzdöttem azért, hogy megteremtsen a lemezkészítés lehetőségét. Tudtam, ha megadatik, hogy dönthetek arról, milyen legyen az albumom, akkor dönteni is fogok. Persze, kérem majd szakember segítségét, méghozzá azért, hogy azt halljam viszsza a korongról, amit eredetileg elképzeltem. Ha rajtam múlott volna, a mostani megmérettetés során kizárólag a saját szerzeményeimet énekeltem volna. A Megasztárba nem azért jelentkeztem, hogy a győztese legyek. Láttam az első szériát, és úgy gondoltam, a műsor remek eszköz arra, hogy végre felfigyeljenek rám, és előbb-utóbb abból éljek, amit szeretek - a muzsikából. Nyolcéves korom óta írok dalokat, és bár hiába jelentkeztem hanglemezkiadóknál és tehetségkutató versenyekre, mindig elutasítottak. Volt, aki azt mondta, olyan névvel, mint az enyém, menjek szépírónak. Mások nem értették, mi az, amit énekelek. És voltak, akik arra se méltattak, hogy szóba álljanak velem.

- Honnan merítette az erőt a küzdelemhez ?

- Nem mondhatom, hogy a boldog gyerekkorból. A szüleim még egészen kicsi koromban elváltak, édesanyám későbbi házassága is tönkrement. Sokszor szembesültem azzal, hogy roma származásom hátráltat. Történtek tragédiák is, az egyik testvérem néhány éve meghalt. De nem is a szeretet az, ami igazán hiányzott. A legnagyobb harcot mindig a szegénységgel folytattuk. Tizenöt évesen dolgozni kezdtem, később otthagytam a középiskolát, és Törökszentmiklósról, ahol felnőttem és ahol a családom él, Budapestre költöztem. Hol asztalos-, hol üvegkészítő-műhelyben vállaltam munkát. A fizikai terheléstől azonban gerincsérvem lett. Azóta egyfolytában azon vagyok, hogy zenéljek, énekeljek. Talán éppen a sok megpróbáltatás, a nélkülözés az, ami hajt, hogy csak azért is megmutatom, viszem valamire.

- Most elégedett?

- Nem lett tele pénzzel a zsebem, de úgy tűnik, végre valóban abból élhetek majd, amit szeretek. Tudom, hogy nem lesz egyszerűbb az életem, sőt, ha valamikor, hát akkor ezután kell csak igazán két lábbal állnom a földön. Ráadásul kemény pályát választottam, ha valakik ki akarnak használni, nekem is hasznot kell húznom belőlük. Persze nem mindig ennyire "kölcsönös" a dolog. Mégis nagyon örültem, amikor a minap egy ismeretlen fiatal lány megszólított az utcán, és azt mondta, megvette a lemezem. Nem értettem, hiszen még neki se kezdtem. Aztán kiderült, hogy a műsorban előadott számaimat rögzítette valaki. A lány még annyit mondott, hogy a feketepiacon jól fogy a cd-m. A közértes pedig arról beszél, hogy mióta a televízióban feltűntem, a karamell is sokkal kelendőbb lett.

"Az éneklés az, amitől igazán jól érzem magam"

A Megasztár második helyezettje az a fiú lett, aki a megmérettetés egésze alatt a közönség kedvence volt. Pedig Palcsó Tamás - eddig legalábbis - nem gondolt zenei pályafutásra.

- Korábban azzal is elégedett lett volna, ha a selejtezőkön túljut, a minap viszont azt mondta, csalódott, mert úgy kezelik, mint aki elvesztette a versenyt.

- Valóban sokkal többet értem el, mint amire számítottam. Azért adtam be a jelentkezésemet a versenyre, mert ki akartam próbálni magam. Igaz, már nyolcévesen, amikor szintetizátort kaptam, mások zenéjét első hallásra szinte pontosan lejátszottam. De mindössze bő három éve annak, hogy gitározni tanulok, énekelni pedig sose énekeltem, legfeljebb énekelgettem. Ezért aztán nem voltak különösebb elvárásaim a szereplésemmel. Aztán amikor újra és újra továbbjutottam, sőt amikor a döntőbe kerültem, reménykedtem, hátha mégis én nyerem meg a versenyt. Habár nem így történt, mégsem vagyok csalódott. De ahogyan a műsor végén bántak velem, hogy nem kaptam szót, nem tudtam megköszönni a közönségnek a szavazatokat, hogy nem vetítették le a búcsúfilmem, az valóban roszszulesett. Egy pillanatra tényleg azt éreztem, hogy vesztettem.

- Egyébként honnan vette a bátorságot, hogy mindjárt televíziós műsorban tegye próbára magát?

- A zenetanárom biztatott, én pedig, ha valamire nagyon kíváncsi vagyok, arra például, hogy van-e a zenéhez, az énekléshez tehetségem, akkor bátran vállalkozom a megmérettetésre. Sőt én már a tavalyi Megasztárba is jelentkeztem, de addig-addig fontolgattam, hogy végül lecsúsztam a határidőről. Azóta azonban szakmailag fejlődtem, de igaz az is, hogy tizenegy döntős társamhoz képest sokkal rutintalanabb voltam. Ezért aztán a Megasztárnak nemcsak az ismertséget köszönhetem. Előtte sose énekeltem színpadon, most ezt is megtanultam. Sokkal magabiztosabb, felkészültebb lettem. Ma már arról is van fogalmam, hogyan kell vagy lehet bánni az emberekkel, és abba is belekóstoltam, miként kell kommunikálni a sajtóval.

- Most mire számít?

- A verseny vége óta sikeres osztályozóvizsgákat tettem, és készülök az érettségire. Annak ellenére, hogy gazdasági főiskolára adtam be a felvételi kérelmet, mert zenei pályában a megfelelő előképzettség hiánya miatt sose gondolkodtam, ma már egyértelműen a zenében látom a jövőmet. Jóllehet nem akarok mindent eldobni miatta. Hivatalosan még ugyan egyetlen hanglemezkiadó vállalat sem keresett meg, arról viszont már hallottam, hogy érdeklődnek irántam. Azt, hogy mikor lesz albumom, és hogy milyen lesz, nem tudom, hiszen nem egészen kiforrott a zenei ízlésem. De abban, hogy olyan albumot szeretnék, amelyen saját dalaim is helyet kapnak, szinte biztos vagyok. Már csak azért is, mert az emberből olyan dal fakadhat, amit szeret. És ezt megérzik, ez tetszik az embereknek. Talán azért szeretett a közönség, mert magam is elhittem azt, amiről énekelek. Ráadásul az éneklés nemcsak önkifejezés, hanem az, amitől igazán jól érzem magam. Az igazságot pedig elsősorban a saját dalaimban szeretem. De azt azért be kell vallanom, hogy eddig nem sok számot írtam.